Olyan ellenséggel, amely mindkettejüknél nagyobb, veszélyesebb, és még atomfegyverekkel sem lehet elpusztítani. Úgy hívják, hogy internet.

A Riporterek Határok Nélkül nemzetközi újságíró jogvédő szervezet 2006 óta állítja össze az internet legnagyobb ellenségeinek listáját, amelyen idén első alkalommal – a nyugati demokráciák közül csak – az Egyesült Államok és Nagy-Britannia is szerepel. Hogy mivel érdemelték ki ezt a megtiszteltetést, azt nem nehéz kitalálni: mindkét ország az Edward Snowden által tavaly nyáron leleplezett világméretű lehallgatási botrány miatt került fel a listára.

Nem akármilyen klubhoz csatlakoztak, hiszen a 2006 óta vezetett lista alapítói között olyan országokat találunk, mint Észak-Korea, Irán, Kína, Kuba, Vietnam és Szíria. A sors furcsa fintora, hogy bár más okból, de az Egyesült Államok ugyanabban az évben került fel a listára, amikor Oroszország is – utóbbi esetében az évek óta tartó folyamatosan romló helyzet (internetes fekete lista, egyre leplezetlenebb cenzúra) indokolta a listás helyet.

Az internet ellenségeinek teljes listáját ide kattintva tudod megnézni. Szórakoztató olvasmány.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés