Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) figyelmeztetést adott ki az észak-koreai BeagleBoyz hackercsapattal kapcsolatban. Ez elsőre valami szatirikus sztorinak tűnhet, hiszen Észak-Koreában még rendes internet sincs, vágnánk rá sokan kapásból, a helyzet azonban jóval komolyabb: a BeagleBoy ugyanis már eddig is okozott igen nagy galibákat a nemzetközi színtéren.

A kiberbűnözők pénzintézetek és bankautomaták meglékelésére szakosodtak: hozzájuk köthető például a FASTCash nevű trójai útnak eresztése is, amely miután kedves kis ajándékcsomagként megérkezik a kiszemelt bankautomatához, az köpni kezdi magából a pénzt, mint Maunika-show-csillag a cizelláltalan szavakat.

A DefenseStorm kibervédelmi cég szerint a BeagleBoyz egy veszélyes hackercsapat, amely képes észrevétlenül behatolni a vállalati rendszerekbe, az egyik közkedvelt módszerük pedig a túlterheléses támadás.

A Forbes információi szerint a BeagleBoyz ezúttal amerikai pénzintézeteket próbál meglékelni, nem is hiába fújt riadót az amerikai kiberbiztonsági hivatal (CISA) és az FBI, hiszen az észak-koreai banda ötéves fennállása alatt közel 2 milliárd dollárnyi összeget próbált meg összeharácsolni, majd hazaseperni, hiszen bizonyos feltételezések szerint egy ilyen tudású és technikai háttérű csapat a rezsim támogatását is élvezheti több más észak-koreai hackercsoporthoz, a Lazarushoz, a Covellite-hez vagy a Hidden Cobrához hasonlóan.

Ez is érdekelhet:

Több mint száz magyar lány Facebook-fiókját törték fel egy hihetetlenül egyszerű módszerrel

Az adattolvajok kompromittáló fotókhoz és videókhoz is hozzájuthattak.

(forrás: Forbes, HVG)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés