De nevezhették volna akár Huawei Mate 9-nek is, a P10 Plus és a novemberben bemutatott Mate 9 Pro között ugyanis gyakorlatilag annyi a különbség, hogy a P10 kijelzője nem hajlított a szélein.

A másik nagy különbség, hogy a Huawei a P10-nél visszahozta a Home-gombot, ami egészen multifunkciósra sikerült, ugyanis egymagában kiváltja az androidos telóknál megszokott lenti navigációs gombokat: a Home-gombot röviden lenyomva visszaléphetünk, jobbra simítva rajta megjelennek a megnyitott alkalmazások, hosszan nyomva tartva pedig a főképernyőre jutunk. Emellett természetesen ujjlenyomat-olvasóként is funkcionál.

A P10 Plus ezen kívül szinte hajszálpontosan megegyezik a Mate 9 Próval, vagyis ugyanúgy 5,5 colos, QHD felbontású kijelző, Kirin 960 proci, 6 GB RAM, és egy 12 valamint 20 megapixeles duál Leica-kamera van benne.

A kisebbik "sima" P10 valamivel visszafogottabb, 5,1 colos full HD kijelzőt kapott, 4 GB RAM-mal és 64 GB tárhellyel, valamint az akksija is kisebb (3200 mAh-os), ezen kívül viszont nincs különbség a két telefon között.

A telefon márciustól lesz elérhető, a legolcsóbb modell 649, a legdrágább pedig 799 euróba fog kerülni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Így nézett ki, ahogy a dubaji esőapokalipszis elmosta a luxusvárost

További cikkeink a témában