Clint Butler november végén tűnt el a buckinghamshire-i Spring Hill börtönből, ahol tizenhét éves börtönbüntetését töltötte, amelyet rablásért és lőfegyverrel való visszaélésért szabtak ki rá.

Butler így hónapok óta igen előkelő helyen állhatott az angliai körözöttek listáján, ennek ellenére meglepő, hogy

az egyik haverjával együtt egy bevásárlóutcában kolbászolt, hogy beszerezze a Call of Duty dobozos változatát.

Ez egy úgynevezett fatális lépés volt részéről, ugyanis miután kijött a játékboltból, egy birminghami rendőrpáros megjelent a közelben. Talán még ezt is elbírta volna a misszió, ha Butler nem fordul sarkon a fakabátok beazonosítása után, hanem helyette megpróbál természetesen viselkedni. Így viszont egy igazoltatás lett a vége az egésznek, majd elmondta, csak a Call of Duty megvásárlása miatt járt erre, mert már nem bírja a sok otthon ülést.

Majd mikor vágta, hogy a félblöff* nem jött be, és tényleg rögzíteni fogják az adatait, hasba rúgta az egyik rendőrt, majd menekülés közben elcsúszott a vizes úton.

A férfi 2024-ben szabadult volna, szökésért azonban még tizenhárom hónapot kap pluszba, a rendőrre való támadás miatt pedig még hat hónapot. Így szabadlábon töltött pár hetet azért, hogy még másfél évet a rácsok mögött töltsön.

*A félblöff egy olyan helyzetet ír le a pókerben, amikor egy nem túl acélos kézzel emelünk (vissza), de van reális esély arra, hogy a lapunk jelentősen feljavul. Persze azért bízunk abban, hogy az ellenfelünk megijed, és dobja a lapjait, de ha megadja, még akkor sincs minden veszve, mert jöhetnek le olyan kártyák, amelyekkel összejöhet a nyerő kombinációnk.

(Forrás: IGN)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ezt „látja” az űrhajó, az ISS, illetve a földi irányítóközpont, amikor egy űrhajó bedokkol az ISS-hez

Megfigyelték, ahogy két állat egyetlen élőlénnyé olvad össze

Papírlapként gyűrögeti az ezerkettes Ladát ez a 32 colos mélynyomó

További cikkeink a témában