
A Terminátor óta nem kérdés, hogy egyszer majd a robotok fogják kipusztítani az emberiséget (ha más a véleményed, akkor beszélj a kézhez), így mindig feszült érdeklődéssel várjuk, ha valaki új robotot mutat be: vajon ez lesz-e az? Az őrző-védő feladatokra rendszeresített K5-nek erre vajmi kevés az esélye.
A beszteroidozott R2-D2-ra hasonlító robot valahol ott vesztette el végleg ezt a csatát, hogy készítői, vagyis a kaliforniai Knightscope a full HD kamerák, mikrofon és GPS mellett példás mértéktartással nem szerelték fel a robotjukat láncfűrésszel és mozsárágyúval. Emellett kezeket sem kapott, így annak a lehetősége is elúszott, hogy K5 végső kétségbeesésében egy bottal kezdje el agyonverni a Föld összes lakóját. A lézeres szenzor ugyan elsőre ígéretesen hangzik, ám ezt az őrző-védő feladatokra rendszeresített robot csak az útvonal pontosítására, nem pedig a humán célpontok négyfelé szeletelésére használja.
Na de akkor mit tesz a K5, ha a Microsoft kaliforniai kampuszán (ahol már öt darab őrjáratozik éjjel-nappal) egyszer csak belebotlik egy csapat Bill Gates-be, akik éppen egy zsák Windows 8-cal ólálkodnak kifelé az éj leple alatt? A logikus válasz, hogy röhögve hátat fordít, hadd vigyék, ehelyett a K5 vészjóslóan rájuk pittyeg. Szóval még egyszer: vészjóslóan rájuk pittyeg. Aztán hívja a központot, akik persze még dönthetnek úgy, hogy tankkal mennek rá a betolakodóra, de ezt már igazán nem lenne szép dolog a robot nyakába varrni.
Bár a K5 jelenlegi formájában eléggé ártalmatlan, amire kitalálták, arra nagyon is beválhat, hiszen nem csak biztonságosabb, de olcsóbb megoldás is, mint a hús-vér őrök alkalmazása, így elképzelhető, hogy - ha az emberiség egyelőre nem is - hamarosan újabb szakma esik áldozatul a gépesítésnek.