És emiatt könnyen lehet, hogy az első androidos telefonjuk egyben az utolsó telefonjuk is lesz, ami után végleg lehúzhatják a rolót.

A következő történt ugyanis: a Blackberry legyártott egy (minden bizonnyal) tök jó telefont, a Privet, amin végre Android fut, a specifikáció is teljesen rendben van, és még kicsúsztatható billentyűzete is van, ami kiemeli az androidos telók arctalan tömegéből. Aztán ráragasztottak egy olyan árcédulát, amit nem is értünk, a Priv ugyanis

700 dolláros áron fog boltokba kerülni.

Viszonyításképpen: a nagyon hasonló teljesítményű LG G4 ennél legalább 150-200 dollárral olcsóbb, de még az iPhone 6s is kicsivel kevesebbe kerül.

A Blackberry talán elfelejtette, hogy most már nagyjából ugyanazon a pályán játszanak, mint a többiek: a telefonjukat javarészt csak a fizikai billentyűzet különbözteti meg a többitől, és bár ez bizonyos helyzetekben nagyon jól jöhet, abban azért erősen kételkedünk, hogy tömegek döntenek majd úgy, hogy ezért a kis kényelmi funkcióért hajlandóak kifizetni plusz sok száz dollárt.

Márpedig a Blackberrynek elég kellemetlen lenne, ha ez a telefon is bebukna - annyira, hogy a jól értesültek szerint ha nem adnak el a telefonból legalább ötmilliót egy év alatt, akkor teljesen beszüntethetik a telefongyártást. Az biztos, hogy ezzel az árazással nagy lépést tettek ebbe az irányba.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy baki miatt kiszivárgott a Samsung még be sem mutatott új slágertelefonjának minden titka

A Samsung nevével jöhet a hajtogathatós iPhone, egy új MacBook és egy merőben szokatlan AirPods is

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
14% Igen, nagyon bejött.
38% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés