Legalábbis az egyik szelete.

A Boeing 747-es a világ egyik legismertebb repülőgéptípusa, már az 1970-es évek óta repül. A típus 37 évig tartotta az egy járaton ülő legnagyobb utaslétszám rekordját, ezt az Airbus A380-asa döntötte meg 2007-ben.

Ötvenéves a repülőgép, amelyen néhány utas előrébb ül, mint a kapitány

Ismerd meg az egyik leghíresebb utasszállító történetét!

Persze a Boeing 747-esnek számos típusváltozata került forgalomba az elmúlt évtizedekben, utolsóként a 747–8-as. Ennek egy változatából, a 474–8i-ből vásárolt 2021-ben a Korean Air, amikor egy keresztmetszeti képen megmutatta a leendő utasoknak, hogyan is néz ki a gép:

A 76,3 méter hosszú, 68,4 méteres fesztávolságú gép utazósebessége 912 km/h, 368-an utazhatnak rajta, összesen három utasosztályon (first, prestige, economy) elhelyezve.

A hatótávja 13 600 km. Az első osztályon 61 centis képátlójú monitort nézhetnek az utasok, tudják tölteni a kütyüiket, és USB port is van – de talán lényegesebb, hogy ennek az altípusnak az elődeihez képest csökkent a fogyasztása, a zajszintje és a szén-dioxid-kibocsátása.

(Forrás: Engeneering X)

Ez is érdekelhet:

Egy Boeing 747-est függesztenek két toronyház közé Seattle-ben

Elég menő közösségi teret kap Seattle még idén: a város két új tornyának alján koncertterem lesz, az épületek közé pedig egy Boeing 747-est tesznek majd.

55 éve szállnak a malacperselyek – Boeing 737-sztori

1967-ben szállt fel először, azóta 11 ezer példányt gyártottak belőle.

És ezt olvastad már?
Felejtsd el a repülő üzemmódot, repülés közben is lehet netezni már a nyártól