A Lockheed Martin SR-71, avagy a Blackbird valószínűleg minden idők egyik legismertebb, de legalábbis legjellegzetesebb amerikai gépe, ám 1966 óta alaposan eljárt felette az idő, így lassacskán itt az ideje, hogy elkezdjék keresni az utódját.

A tervezéssel úgy tűnik, a Boeing áll jobban, akik már be is mutatták a Blackbird utódjának szánt repülőgép első terveit, amiről annyi biztos, hogy legalább olyan jellegzetes (bár szerintünk kevésbé mutatós) formája lesz, mint a Lockheed legendás gépének. Emellett több mint a hangsebesség ötszörösével fog repülni, ami jókora fejlődés, hiszen az SR-71 mindössze a hangsebesség háromszorosára képes.

Persze ez egyelőre csak egy koncepció, a megvalósítás pedig hosszú éveket fog igénybe venni, de a Boeing addig sem marad katonai gép nélkül: a hadseregnek fejlesztett robotrepülőjük például már eléggé a finisben van.

Eléggé vészjósló a Boeing legújabb gépe

Reméljük, a név miatt nem fogja őket szétperelni a Chevrolet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Miért nem az akaraterőn bukik el az életmódváltás, és mi működik helyette?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés