Az amatőr csillagász véletlenül észlelt egy fényjelenséget a déli égbolton a Szobrász csillagképben, miközeben egy új kamerát tesztelt teleszkópján.

Mivel emberünk, azaz Victor Buso sejtette, hogy valami nagy dologról van szó, értesítette a La Plata-i Asztrofizikai Intézetet egyik kutatóját, néhány órán belül pedig a Föld összes nagy teleszkópját az új, SN 2016gkg jelű szupernóvára irányította.

Biztosan tudni szeretnéd, mire a nagy felhajtás

Egy szupernóvát, azaz a Napnál nagyobb tömegű csillag végső, nagy robbanását sikerült megörökíteni egy 80 millió fényévre* lévő galaxisban.

*A robbanás fénye 80 millió éve volt úton a Föld felé.

A profi asztronómusok évtizedek óta csak álmodoznak erről a pillanatról, ugyanis egy elpusztuló csillag hirtelen megsemmisülésének első felvillanása bár óriási fénykibocsátással jár, váratlanul érkezik és csak igen rövid ideig tart:

Nem csoda, hogy ezt most

a kozmikus lottó főnyereményként tartják.

A szakértők szerint egy csillagrobbanás kezdetének megfigyelése olyan információkkal szolgál, amik semmilyen más módon nem megszerezhetőek.

Többek között információkat kapnak egy csillag fizikai szerkezetéről közvetlenül a robbanás előtt, és magáról a szupernóva-robbanás folyamatáról.

(Forrás / fotó: MTI / bgr.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ez volt az első fotó a csernobili atomkatasztrófáról

Napelemparkot építenek a csernobili erőmű területén

Vége egy korszaknak: Az Apple négy népszerű iPhone-t csinál ki végleg az iOS 27-tel

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
14% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni