Különös eredményt produkált a nevadai Washoe megye seriffhivatal munkatársának, Chris Long DNS-tesztje; nemcsak vér-, de spermasejtjeiben is felbukkantak annak a német férfinak a genetikai információi, akitől évekkel ezelőtt leukémiásként csontvelőt kapott.

A hivatal igazságügyi szakértői kíváncsiak voltak, mit tesz a beavatkozás Long DNS-ével, ő pedig vállalta a kísérleti nyúl szerepét. Így az operáció óta eltelt négy évben több genetikai teszten is átesett. A dolgozók felkészültek az esetleges DNS-beli változásokra a transzplantáció miatt, ám arra azért nem számítottak, hogy ilyen szintű átalakulás történt a férfi szervezetében.

Vagyis mostanra Long 'nincs egyedül a testében', mivel spermájában már donorja DNS-e is megtalálható: sajátját csak mellszőre és a hajában lévő DNS őrzi. Mikor a New York Times kikérte véleményét, Long így felelt:

„Hihetetlennek tartom, hogy én eltűnhetek, valaki más pedig megjelenik”.

Kollégája, Darby Steinmetz pedig úgy fogalmazott:

„Teljesen lesokkolt minket, hogy Chris már nincs is jelen”.

Tényleg eltűnt?

Szintén a New York Times-nak nyilatkozó genetikai szakértők szerint ilyesmiről szó sincs, egyrészt mert Long testén nincsenek szemmel látható változások, másrészt kizártnak tartják, hogy esetleg a donor DNS-ét örökíthetné tovább születendő gyermekének. Hozzátették, ez még akkor sem lehetséges, ha a férfi spermája kizárólag a német férfi genetikai információit tartalmazza.

Ettől függetlenül az eset megkérdőjelezi az immáron széles körben ismert és elfogadott DNS-bizonyítékok megbízhatóságát; az igazságügyi szakértők többek között ezért is érdeklődtek olyannyira a beavatkozás következményei iránt, mivel már korábban is találkoztak olyan esettel, amikor a DNS-bizonyíték sem az elkövető személyazonosságát, de még csak a nemét sem mutatta ki egyértelműen.

Légy résen, mert épp valami fontos történik!

Elindult a Raketa.hu, a Player-csoport jövőmagazinja, melyben veletek együtt keressük a válaszokat az előttünk álló évek nagy kérdéseire!
Kiemelten foglalkozunk az autózás/közlekedés forradalmával, az okosotthonokkal, a klímakérdéssel, megújuló energiával, a legizgalmasabb, éppen zajló társadalmi változásokkal és rengeteg termékkel és szolgáltatással, ami pillanatokon belül ránk töri az ajtót!
Ha szeretsz jó időben jó helyen lenni, kövesd be a Rakéta Facebook-oldalát, hogy azonnal tudd, ha kilőttük a magazint!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

Miért kezdünk úgy beszélni, mint a ChatGPT?

Élőben nézhetjük végig egy kontinens halálát és újjászületését: brutális erők mozdultak meg Afrika alatt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.