Halála után több mint 700 évvel első alkalommal láthatjuk az arcát.

Cicero Moraes brazil 3D-grafikus és csapata rekonstruálta az ember arcát, aki megteremtette a pokolról alkotott elképzelésünket az Isteni színjáték* című művén keresztül. Dante Alighieriről, vagy egyszerűen csak Dantéról van szó, akinek igazi arcát művészeti öröksége ellenére rejtély övezte egészen eddig.

*A Dante főművének számító Isteni színjáték a menny, a pokol és a purgatórium háromdimenziós képét tárja elénk, valamint korának történelmi, tudományos és filozófiai tudását is egy halhatatlan szerelem történetében. A magyar irodalom jelentős alakjának tartott Babits Mihály a „világirodalom legnagyobb költeményének” nevezett ezt a művet.

Az olasz nyelv atyjaként is emlegetett Dante festményeken és rajzokon való ábrázolása ugyanis csak halála után, többnyire Giovanni Boccaccio író által összeállított életrajzban szereplő információkon alapul, amiket a költőhöz közel álló emberek beszámolói alapján gyűjtött össze.

Moraes viszont ennél egzaktabb megközelítést választott, merthogy a háromdimenziós képalkotási folyamat során szigorúan Dante maradványaiból, egészen pontosan a koponyájából indult ki, így a költő halála után több mint 700 évvel első alkalommal láthatjuk Dante arcát:

A teljes képekért és a nagyobb felbontásért kattints a fotókra!

(Forrás: Daily Mail, fotó: Cicero Moraes)

Ez is érdekelhet:

És te tudod, miért találták fel 74 éve a tévé távirányítóját?

A kényelmi funkció csak a kisebbik része a dolognak.

Budapesten a legdrágább az albérlet Európában

Európa-szerte Budapest a legkevésbé megfizethető hely a lakásbérlés szempontjából.

Az Apple elmondta, miért nem szabad rizsbe tenni az elázott telefont

Az Apple persze azt is elmondta, hogy száríthatod ki a telefonodat.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A NASA olyat tesz, amit eddig soha: élőben, a saját képernyődön nézheted végig az emberiség történelmi visszatérését a Holdhoz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés