Mint köztudott, multiplayerben nincsen pause, vagyis egy igazi gémertől sem várható el, hogy csak azért lekattanjon a Fortnite-ról, mert közben mélytengeri merülésen vesz részt, vagy elmegy kirándulni egy aktív vulkánhoz. Talán emiatt dönthetett úgy a Doogee, hogy a világnak szüksége van egy kifejezetten gémereknek készült strapamobilra, ami az S70-nel meg is született.

A kínai márka ugyan nem tartozik a mobilgyártók élvonalába, de az elmúlt években azért nagyon sokat tettek azért, hogy felhívják magukra a figyelmet: ők másolták le először (egy jóval olcsóbb telefonnal) a Xiaomi parádés keret nélküli kijelzőjét, ők voltak az elsők, akik kitalálták a kicsúsztatható előlapi kamerát (amit azóta az Oppo és a Honor is átvett), és az egyik legelső kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasóval felszerelt telefont is ők mutatták be.

Most a gémer-strapamobillal megint olyan területre merészkedtek, ahova előttük még senki, és elég komolyan is vették a dolgot: az S70-nel az IP68-as minősítésnek köszönhetően akár egy napon keresztül is nyomhatod a kedvenc játékaidat másfél méterrel a víz alatt (levegőt venni azért ne felejts el), de a Doogee szerint a telefon az 1450 PSI nyomást is kibírja. A Mariana-árokba azért nem érdemes magaddal vinned, de nagyjából ezer méterig jó vagy. Az S70 emellett kibírja az 55 fokos hőmérsékletet is, vagyis az erdőtűz sem lehet akadály.

Maga a telefon amúgy nem tűnik egy klasszikus gamer-alapanyagnak, bár a hatcolos full HD+ kijelző és a 6 GB RAM elég jónak mondható, de a MediaTek Helio P23 procinál azért vannak kraftosabb chipek is a piacon, és hát a 64 GB tárhely meg a 12+5 megapixeles hátlapi kamera sem a legizmosabb. Ami az S70-et mégis játékos telefonná teszi a Doogee szerint, az a hatalmas, 5500 mAh-os akksi, a speciális hűtési rendszer és a Gameboost mód, ami az alkalmazások leállításával és a proci hűtésével biztosít plusz teljesítményt.

Bár az S70 egy csúcskategóriás telefonnal nyilvánvalóan még így sem fogja felvenni a versenyt, de figyelembe véve, hogy az Indiegogóról egy a telefonhoz csatlakoztatható kontrollerrel együtt mindössze háromszáz dollárért rendelhető, azért így is elég jó vételnek tűnik.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyó folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés