De hát csak be kell szorozni héttel, nem? Nos, a helyzet ennél kicsit bonyolultabb, de segítünk a végére járni.

Hogy miért nem lehet egyszerűen felszorozni a kutyák korát valamennyivel, hogy megkapjuk az "emberi" korukat, arra nagyon egyszerű a válasz: az egyes kutyafajták nem ugyanolyan ütemben öregszenek, de a testméretük alapján nagyjából el lehet őket különíteni négy különböző csoportba.

Talán nem árulunk el nagy titkot, hogy általánosságban minél kisebb termetű egy kutya annál lassabban öregszik, vagyis annál hosszabb a várható élettartama. Hogy pontosan mennyi az annyi, ahhoz a legpontosabb meghatározást Jesse Grady állatorvos adta a The Conversationben megjelent cikkében, az általa készített táblázatból bárki könnyedén kiszámolhatja, hogy mennyi idős a kutyája emberévekben (meg persze azt is, hogy ő hány éves lenne, ha kutya lenne). A sárga vonal jelzi a kistermetű kutyák korát, a rózsaszín a közepes termetűekét, a kék vonal a nagy kutyákra vonatkozik, a zöld pedig az óriás termetűekre.

Azt azért nem szabad elfelejteni, hogy ez is csak megközelítő becslés, hiszen ahogy az embereknél, úgy az állatoknál is számos faktor közrejátszhat a valós életkor alakulásában, például a táplálkozás vagy hogy mennyire aktív életet élnek.

(Nyitókép: Getty)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés