Évmilliókkal ezelőtti, eddig ismeretlen jégkorszak lehetőségét sugalló leletekre bukkantak a kutatók.

A bolygón több nagy eljegesedés is történt, ezek közül a legkorábbi ismert jégkorszak a több mint kétmilliárd évvel ezelőtti huroni eljegesedés volt. A Scottish Journal of Geology című szaklapban viszont arról számolt be, hogy az Aberdeeni Egyetem geológusai olyan nyomokat azonosítottak a skóciai Északnyugati-felföld térségében található Torridon környéki kőzetekben, amelyeket az olvadó jéghegyekről a tavakba aláhulló kavicsok okoztak.

Ezek a kőzetek a Föld történetének egy „viszonylag nyugodt” időszakából származnak, amelyet „unalmas egymilliárdként*” szoktak emlegetni. Ez a periódus 1800 millió évvel ezelőtt kezdődött és 800 millió éve ért véget.

„Egészen mostanáig nem találtak éghajlatváltozásról árulkodó bizonyítékot, ám a tanulmányunkból kiderült, hogy a Föld felszínén volt jég ebben az időszakban”

– mondta Adrian Hartley, az Aberdeeni Egyetem munkatársa.

* Az úgynevezett unalmas egymilliárd idején a globális éghajlat mérsékelt és változatlan volt. Az egyedüli élőlények az óceánok algái voltak, a szárazföld kietlen pusztaság volt és az oxigénszint mindössze 10 százaléka volt a mainak.”

(Forrás: MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

5 dolog, amit talán te sem tudtál a csernobili katasztrófáról

Kiszámolták, hány embert bírna el valójában a Föld, a végeredmény pedig téged is meg fog lepni

Ez volt az első fotó a csernobili atomkatasztrófáról

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
77% Igen
12% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni