A Redditen jött szembe velünk ez a gép, ami annyira természetellenes, hogy elsőre csak annyit tudtunk motyogni, hogy "márpedig ilyen állat nincs". De van, és nem véletlenül ilyen amorf szegény.

Az Edgley Opticát az 1970-es években tervezte John Edgley, azzal a céllal, hogy egy olyan megfigyelőrepülőt készítsen, ami képes kiváltani a helikoptereket. Ez meg is magyarázza a gép elején ormótlanul meredező pilótafülkét, ami ugyan nagyon csúnya, ugyanakkor 270 fokos kilátást biztosít a benne ülőknek.

Az anomáliák itt nem érnek véget, hiszen ott van még a közvetlenül a pilótafülke mögött elhelyezett hatalmas hajtómű, valamint a nagyon furcsán álló farokszárny is, amiknek kialakítását nagyrészt az indokolta, hogy a gépnek nagyon lassú sebesség mellett is stabilnak kellett maradnia: mivel a repülőgépet kifejezetten megfigyelésre építették, így a végsebessége alig érte el a 210 km/h-t (az átlagsebessége pedig ennél is jóval alacsonyabb volt, mindössze 130 km/h).

A forradalminak is nevezhető terv mindenesetre nem aratott osztatlan sikert, hiszen a gépből mindössze 22 darabot gyártottak, és gyorsan a feledés homályába merült.

(Fotó: Reddit, Wikipedia, Airliners.net)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ez nem egy horrorfilm, hanem a valóság: hamarosan jöhetnek az agy nélküli emberi klónok egy startup szerint

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
26% Igen, de csalódás volt.
24% Még nem, de megnézem.
37% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés