De létezik, mégpedig 260 fényévre a Földtől.

Az Európai Űrügynökségtől (ESA) lehet tudni, hogy az eddig ismert legfényesebb bolygó a Naprendszerünkön kívülről és egyben az eddig ismert univerzum legfényesebb tükre az LTT9779b nevű exoplanéta.

A perzselően forró, helyenként 2000 Celsius-fokos égitest ugyanis a csillagából ráeső fény 80%-át veri vissza

– csak összehasonlításképpen: a vastag felhőréteggel rendelkező Vénusz esetében ez 75%, míg a Földnél ez 30% –,

ez pedig úgy lehetséges, hogy fényvisszaverő, fémből (például titánból) és szilikátból álló felhőkkel veszi magát körül, ezek ugye a homok és az üveg alapjai.

A 2020-ban felfedezett, a Földtől 260 fényévre elhelyezkedő, körülbelül Neptunusz-méretű exobolygó azonban nemcsak a csillogása miatt érdekes, hanem azért is, mert az úgynevezett Neptunusz-sivatagban található, ami egy olyan régió a csillagok közelében, ahol elvileg nem létezhetnének a Neptunuszhoz hasonló méretű planéták. Ez a terület ugyanis nagyon erős sugárzást kap a csillagától, ezért az itt található bolygók nem képesek megtartani légkörüket, ami így elpárolog, és csak a kőzetmag marad vissza.

A csillagászok feltételezése szerint viszont az LTT9779b esetében a fémfelhők akadályozhatják meg, hogy a bolygó légköre teljesen elpárologjon.

Az ESA szerint a bolygók többsége a csillagából érkező fény pusztán kis részét veri vissza: vagy azért, mert a légkörük sok fényt elnyel, vagy azért, mert sötét és érdes a felszínük. Kivételt képeznek a fagyott jégvilágok és a Vénuszhoz hasonló, fényvisszaverő felhőréteggel rendelkező bolygók.

(Forrás: ESA, MTI, fotó: ESA)

Ez is érdekelhet:

Videón a sokáig a Naprendszer 9. bolygójának számító Pluto 3500 méteres jéghegyei

Egyenesen a Naprendszerünk széléről érkeztek a felvételek.

Fotókon egy lehetséges idegen civilizáció alkotta objektum egy darabja

A Csendes-óceán mélyén bukkant rá Avi Loeb világhírű harvardi fizikus és kutatócsapata.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés