Mit szólnál hozzá, ha valamelyik chat partneredről, akivel élőben még sohasem találkoztál, kiderülne, hogy robot? Mostantól érdemes lesz jobban odfigyelned, mert egy orosz csapat olyan gépet alkotott, amelynek sikerült teljesítenie a mesterséges intelligenciák tesztelésére használt Turing-tesztet  a történelem során először.

Az Alan Turing által az 1950-es években kitalált teszt nagyon egyszerű: az emberekből álló zsűrinek öt perc áll rendelkezésére, hogy kérdéseket tegyenek fel szöveges formában a mesterséges intelligenciának és egy embernek, ha pedig az idő leteltével a zsűri legalább harminc százaléka nem tudja egyértelműen eldönteni, hogy a két beszélgetőpartnere közül melyik az ember és melyik a gép, akkor a gép tejesítette a tesztet.

Az oroszok által alkotott mesterséges intelligenciának a zsűri 33 százalékával sikerült elhitetnie, hogy ő egy Eugene Goostman nevű tizenhárom éves fiú, ezzel pedig sikeresen teljesítette a tesztet.

Ha most azt gondolod, hogy ez hülyeség, akkor nem vagy teljesen egyedül: a módszert számtalan kritika érte az elmúlt évtizedekben, de a tény, hogy hatvan év alatt Eugene volt az első, aki sikeresen teljesítette a Turing-tesztet, mégis óriási mérföldkőnek számít a mesterséges intelligencia kutatásában. Olyannyira, hogy többen azonnal meg is kongatták a vészharangot, mondván, ha a mesterséges intelligencia már ennyire fejlett, az jelentős informatikai biztonsági kockázatokat hordoz magában, amire nem árt időben felkészülni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak

Készülj, pénteken átbillen a Föld, és jön az év egyik legfontosabb pillanata

Színes egyéniség a középkategóriában a Google Pixel 10a

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
28% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés