Egy japán kutatócsoport először észlelte víz nyomát hidratált ásványok formájában néhány kisbolygón. Az áttörést az Akari infravörös műhold segítségével érték el, a felfedezés pedig segíthet abban, hogy a tudósok jobban megértsék a víznek a Naprendszerben való eloszlását, a kisbolygók kialakulását és a földi víz eredetét.

A Kobei Egyetem, a Japán Űrügynökség és a Tokiói Egyetem kutatói a japán csillagászati társaság közleményeinek honlapján ismertették az eredményeket.

Számos közelmúltbeli tanulmány kimutatta, hogy a Naprendszer más égitestein is van vagy volt víz bizonyos formában. A kisbolygókról azt tartják, hogy általuk juthatott víz a Földre. Az aszteroidák felszínén nincs folyékony formában víz, vízzel egyesült, hidratált ásványok formájában van jelen.

Számos közelmúltbeli tanulmány kimutatta, hogy a Naprendszer más égitestein is van vagy volt víz bizonyos formában

A 2006 februárjában felbocsátott Akari japán infravörös csillagászati műholdon infravörös kamerát (ICR) helyeztek el, amely lehetővé tette a kutatók számára, hogy spektroszkópiával figyeljenek meg 66 kisbolygót, és hozzájussanak azok közeli infravörös spektrumához. Ez először tette lehetővé, hogy a szakemberek tanulmányozzák a hidratált ásványok jellegzetességeit a kisbolygókon 2,7mikrométer hullámhosszon.

Egyik új felfedezésük azonban az volt, hogy kivételes esetben néhány ilyen aszteroida hidratált ásványok gyenge jeleit mutatja. A tudósok szerint az ilyen S típusú kisbolygón a víz más hidratált aszteroidákkal való ütközésből származhat.

Az S típusú kőzet kisbolygók a jelek szerint a C típusúakkal ellentétben nem tartalmaznak vizet, de kivétel mindig van

Az Akari műhold 2011 novemberében fejezte be működését. A következő lehetőség, hogy 2,7 mikrométeres hullámhosszon spektroszkópiával kutassák az égitesteket, majd 2021-ben jön el, akkora tervezi az amerikai űrkutatási hivatal James Webb űrteleszkópjának fellövését.

Ez is érdekelhet:

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon