Évente mintegy 68 százalékkal növekszik az ilyen balesetek száma egy ír tanulmány szerint.

A Mammal Review folyóiratban közzétett tanulmány az ausztrál, kanadai, francia, német, brit és amerikai nemzeti légiközlekedési hatóságok által közzétett adatokat elemezték részletesen 47 ország által az ilyen balesetekről közzétett jelentések közül.

Arra a következtetésre jutottak, hogy Ausztráliában denevérek esnek legnagyobb mértékben ilyen balesetek áldozatául, Kanadában, Németországban és az Egyesült Királyságban nyulak és kutyaféle ragadozók, míg az Egyesült Államokban denevérek és szarvasok.

A vizsgált országokban éves átlagban 1,2 és 38,7 esetet jegyeztek fel minden egymillió repülőgépmozgásra – olvasható az EurekAlert tudományos hírportálon.
Csak az Egyesült Államokban 30 év alatt az ilyen balesetekből származó károk meghaladták a 103 millió dollárt.

A 47 ország által közzétett jelentésekből kiderül, hogy az érintett fajok között vannak a világ legkisebb emlősei, köztük a pocok, vagy a legmagasabbak, mint a zsiráf, és szinte minden méretű emlősállat megtalálható közöttük

– mondta Samantha Ball, az írországi Corki Egyetem kutatója, a tanulmány vezetőszerzője.

Mivel az ütközés mindenre hatással van az utasok biztonságától kezdve a légitársaság gazdaságán át a fajmegőrzési programokig, létfontosságú a fajok összetételének és a helyi faunának a megértése a repülőterek térségében ahhoz, hogy hatékonyan megelőzzük az ilyen baleseteket – tette hozzá a kutató.

Elon Musk laborjában van egy majom, amely a gondolatai segítségével videojátékozik

Ha a világ leggazdagabb embere becsipeztethet egy majmot, és a gondolataiban turkálhat, akkor talán velünk, emberekkel is megteheti!

(MTI; fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában