Ha világbirodalom, akkor elsőre talán mindenkinek a rómaiak jutnak eszébe, pedig a történelem során számtalan birodalom volt, ami területét tekintve nagyobb volt, mint a Római Birodalom Traianus császár uralkodása alatt. A legnagyobb csaknem akkora volt, mint a Hold teljes területe.

Ami azt illeti, a Wikipedia szerint a római birodalom a maga ötmillió négyzetkilométeres kiterjedésével csak a 25. volt a sorban, ennek ellenére bekerült abba a grafikába, amit egy Reddit-felhasználó készített a legismertebb birodalmak kiterjedéséről. Jmerlinb érdekes megközelítést használt, ugyanis a birodalmak nagyságát a Földhöz viszonyította, a kisbolygók mellé pedig azt is felrajzolta, hogy arányosítva mekkora volt az ország, amiből a hatalmas birodalmak létrejöttek.

A történelem legnagyobb birodalma egyébként a Brit Birodalom volt, ami virágkorában, 1920-ban 35,5 millió négyzetkilométert fedett le, ami azt jelenti, hogy a Föld teljes szárazföldi területeinek csaknem a negyede brit fennhatóság alatt állt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

És akkor egyszer csak átlebegett az Orion űrhajó fedélzetén egy üveg Nutella

A szemünk előtt omlik össze a világegyetem egyik legnagyobb csillaga

Ez nem egy horrorfilm, hanem a valóság: hamarosan jöhetnek az agy nélküli emberi klónok egy startup szerint

A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
14% Igen, tetszett.
26% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
38% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés