A Samsung hosszas halogatás után végül 2019 végén mutatta be az első hajlítható telefonját, ami igencsak jó eladásokat produkált, így nem is volt kérdés, hogy lesz belőle következő verzió.

Bár a Fold 2-ről hivatalos információk még nem érkeztek, ám az elég megbízható forrásnak számító Ice Universe már közzétett egy renderelt képet, amin kihajtott, vagyis "tablet" módban látható az új telefon.

Ez alapján a Fold 2 az elődjénél vékonyabb kerettel érkezik, és eltűnik róla az ormótlan kameramodul is, ami helyett csupán egy diszkrét kameralyukat találunk a kijelző tetején. Ez amúgy valamivel nagyobb lesz, mint az első Fold esetében, egész pontosan 7,7 colos átmérőjű. Az új telefon természetesen hardveresen is sokat fejlődik, a hírek szerint a legújabb Snapdragon 865 procival és 4500 mAh-os akksival érkezik, valamint 5G-s adatkapcsolattal.is rendelkezni fog.

A legnagyobb kérdésre ugyanakkor ez a kép nem ad választ, nevezetesen, hogy hogyan fog kinézni a telefon összecsukva. Az első Fold talán legnagyobb hiányossága az volt, hogy a kisebbik kijelző túlságosan kicsi volt ahhoz, hogy a készüléket teljes értékű okostelefonként használhassuk, így nagyon reméljük, hogy a Samsung második nekifutásra megoldja ezt a problémát.

(A borítóképen a Samsung Galaxy Fold látható.)

Fél napot nyomkodtuk a Galaxy Z Flipet, és majdnem kéne

Ígéretes a Samsung összecsukható telefonja.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Naprendszerünk egyik legunalmasabb bolygója nem is annyira halott, mint azt eddig gondoltuk

A világ egyik legdrágább és legkülönlegesebb repterét néhány évtized múlva ellepi a tenger

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.