A következő generációs motort bemutató videó végignézése közben néha tényleg az az érzésünk támadt, hogy a felvételen egy valódi embert látunk.

Az idei GDC konferencián bemutatott videó ugyanis nem egy előre renderelt animácó, hanem kvázi in-game felvétel, amivel az Activision a következő generációs motorjának a képességeit szemléltette. A rendkívül részletes mimika, a szemek és a bőr valósághű ábrázolása egészen egyedülálló, az újfajta technológiának köszönhetően az előre renderelt animációkkal is lazán felveszi a versenyt. A videót érdemes összevetni az Nvidia egy hete bemutatott animációjával, ami ugyanazt a forrást használta az arc megjelenítéséhez, de egészen eltérő technikával.

Az Activision motorja még közel sem tökéletes, a száj környéke és elsősorban a fogak kidolgozása még bőven hagynak kívánnivalót maguk után, valamint az sem véletlen, hogy a legnagyobb számítási kapacitást igénylő hajjal egyelőre nem kísérleteztek. Örömteli viszont, hogy az Activisionnél nem csaltak, és a technikai hátteret nem egy szuperszámítógép biztosította: a cég szerint egy Nvidia GeForce GTX 680-as videokártya 180 fps-sel tudta megjeleníteni az animációt. Ugyanakkor azzal is számolni kell, hogy egy játékban egyszerre akár több száz obejktumot kell renderelni (nem csak egy arcot), ezért a motor biztosan nem a holnapután megjelenő játékokban fog élesben bemutatkozni.

Jorge Jimenez, az Activision Blizzard kutatási-fejlesztési munkatársa több képet is posztolt a honlapján, ezek alapján kijelenthető, hogy az új motorral szerencsére nem csak csúnya férfiarcokat lehet gyönyörűen megjeleníteni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
13% Naná, és nagyon keményen.
44% Igen, de menedzselhető.
42% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés