A SpaceX tesztrakétája annyira hasonlít a korábban közölt illusztrációra, hogy első körben nem is figyeltünk fel rá, mert azt hittük, hogy ugyanarról a képről van szó. Aztán megnéztük jobban, és kiderült, hogy ez már egy valódi fénykép.

Mondjuk annyira nem volt nehéz összekeverni, hiszen a háttér pontosan ugyanaz, és a SpaceX még egy bábut is odarakott a rakéta mellé, pont, ahogy a korábban kiadott képen látható. Egymás mellé rakva a két képet azért észrevehetők különbségek, de nem sok.

A most megépült tesztrakéta szélességre megegyezik a majdani végleges Csillaghajóval, viszont annál jóval alacsonyabb, és nem is megy a világűrbe. A prototípussal csupán a fel- és leszállást fogják tesztelni ötszáz valamint ötezer méteres magasságig, valamint nyilván arra is nagyon jó, hogy folyamatosan a figyelem középpontjában tartsa a SpaceX legújabb projektjét.

Elon Musk bejelentette a Csillaghajót

Egy kötekedő kommentelő miatt arra is feny derült, mik a távolabbi tervek.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
14% Naná, és nagyon keményen.
41% Igen, de menedzselhető.
45% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés