Még mindig jobb, mint leatombombázni.

Elon Muskot régóta foglalkoztatja, hogyan lehetne élhetővé tenni a Marsot, hogy a jövő telepeseinek ne szűkös kunyhókban kelljen majd senyvedniük. Az első ötlete az volt, hogy ő bizony szíve szerint szétatomozná a vörös bolygót, de miután szóltak neki, hogy ez több szempontból is kivitelezhetetlen, új ötletet eszelt ki: több ezer, tükrökkel felszerelt műholddal venné körül a bolygót.

A teória nagyjából ugyanaz, mint a nukleáris csapás esetében: a felolvadó jéggel szén-dioxid szabadulna fel, így a Marson kialakulhatna egy emberek számára is élhető atmoszféra. A tükrös ötletet amúgy nem Musk vetette fel először: Rigel Woida már 2006-ban azt javasolta, hogy két-háromszáz, egyenként 150 méter átmérőjű tükörrel "mini napokat" hozzanak létre a bolygó körül, ebben az ötletben pedig akkoriban a NASA is látott fantáziát.

Az már más kérdés, hogy a tükrökkel nagyjából ugyanazokba a problémákba ütköznének, mint az atomozással, nevezetesen, hogy a Marson valószínűleg nincs elég szén-dioxid az üvegházhatás beindításához, emellett a levegőhöz szintén elengedhetetlen nitrogén is hiányzik.

Tükrökkel, atommal és gyilkos gázzal hoznák létre a második Földet

A Mars lakhatóvá tétele izgalmas ötlet, de van néhány egészen hajmeresztő(nek tűnő) javaslat is.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyó folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés