Majd lemerült a koronájába.

Az Amerikai Geofizikai Unió (AGU) konferenciáján bejelentették, hogy

„megérintette” a Napot a NASA Parker Solar Probe elnevezésű űrszondája, és belemerült a csillag koronájába

– ez a Nap légkörének ritka és kiterjedt legkülső része, ahol a hőmérséklet meghaladja a 500 ezer Celsius-fokot.

Mindez nem most történt, csakhogy az adatok néhány hónap alatt érkeztek be, és további hónapok teltek el az esemény megerősítéséig.

A 2018-ban útnak indított Parker Solar Probe első alkalommal 13 millió kilométerre volt a Nap középpontjától, mikor keresztezte a Nap atmoszférája és az onnan kifelé tartó napszél közötti bizonytalan határvonalat. Az űrszonda már legalább háromszor lépett ki- és be a napkoronába, a szakértők szerint pedig minden alkalommal zökkenőmentes volt az áthaladása.

Az első és legdrámaibb alkalommal körülbelül öt óráig volt lent a Parker Solar Probe, ami ugyan nem hangzik nagy dolognak, de a napszonda olyan gyorsan mozgott, hogy hatalmas távolságot tett meg ez alatt az idő alatt, ugyanis több mint 100 km/másodperces sebességgel száguldott.

A szondától kapott adatok segíthetnek a napszél eredetének megértésében, valamit abban, hogyan hevül fel és lökődik ki az űrbe. Mivel a Napnak nincs szilárd felszíne, az események a koronában zajlanak. A mágnesesen intenzív régió közeli vizsgálata segíthet jobban megérteni a napkorona működését, ami azért is fontos, mert a napkitörések hatással vannak a földi életre is – útja során a napszonda egyre közelebb kerül a Naphoz, és egyre mélyebbre merül a koronába, egészen a 2025-ös utolsó köréig.

(Forrás: NASA, fotó: NASA)

Ez is érdekelhet:

Jelen pillanatban is létezhetnek idegen civilizációk a galaxisunkban

A földön kívüli mikrobiális élet lehetőségére pedig bizonyosságként kell tekinteni – legalábbis egy kutatóprofesszor szerint.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
19% 4-7 éve
16% 8-10 éve
41% +10 éve