Nem mindegy, hogy fogod a kezedben az iPhone 15 Prót és Pro Maxot, ami ilyen árcédula mellett azért elég érdekes.

Az Apple az iPhone 15 modellcsalád csúcskategóriás készülékeinél, azaz – az olcsónak nem éppen nevezhető – Pro és Pro Max esetében a rozsdamentes acélkeretet erősebb és könnyebb titánra cserélte, ami a cég szerint még elegánsabb külsőt kölcsönöz a telefonoknak.

Ugyanakkor van egy kis hiba ezzel az erősebb, könnyebb és elegánsabb titánkerettel: elszíneződhet az ujjlenyomatoktól, ami foltos, inkább koszos hatást kelthet

– valahogy így:

Az Apple tud a dologról, sőt, a Cleaning your iPhone (Az iPhone tisztítása) című támogatási dokumentumában (egyelőre még csak az angol nyelvűben) azzal magyarázza ezt a nem várt jelenséget, hogy a zsíros kéz miatt színeződik el, tehát – kis túlzással élve – már attól, hogy a kezedbe veszed. Érdekes.

Megoldásként az Apple ajánlást ad arra, miként tisztíthatod meg az érintett készülékeket (hogy aztán egészen a következő kézbevételig foltmentesek legyenek): töröld át puha, enyhén nedves és szöszmentes kendővel!

(Forrás: MacRumors, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Az Apple szerint ezek az érvek szólnak a legújabb csúcskészüléke, az iPhone 15 Pro Max mellett

Öt dolog, ami miatt ajánlja neked az iPhone 15 Prót és Pro Maxot az Apple.

Ennyit kell dolgoznod Magyarországon és külföldön egy új iPhone-ért

Spoiler: sokkal többet, mint Svájcban, de jelentősen kevesebbet, mint Egyiptomban.

Történetének legstrapabíróbb órájával rukkolt elő az Apple

Mert a telefonok mellett órákat is villantott az Apple.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így néz ki egy rejtett galaxis a Földtől 11 millió fényévre

Van egy szó, amit a világ szinte minden nyelvén hasonlóan értenek és használnak

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

További cikkeink a témában