Érdekes, hogy miközben a PC-knél és laptopoknál megszoktuk, hogy bármilyen oprendszert telepíthetünk rájuk Windowstól Ubuntuig, a telefongyártók mindeddig előszeretettel döntötték el helyettünk, hogy milyen operációs rendszert fogunk használni, ha az ő készüléküket választjuk. Ezen próbál változtatni a hamarosan érkező Alcatel Pixi.

A francia-kínai gyártó legújabb telefonjára ugyanis bármilyen operációs rendszer telepíthető, egész pontosan a tulajdonos a vásárláskor maga döntheti el, hogy Androiddal, Windows-zal vagy Firefox OS-sel kéri a telót. Igaz, a kizárólag Apple-termékekhez elérhető iOS, valamint az olyan jelentéktelenebb oprendszerek, mint a Tizen vagy az Ubuntu touch egyelőre nem játszik, de ez már így is sokkal nagyobb szabadságot biztosít, mint amit eddig megszoktunk.

A Pixi egyébként nem csak ebben ad szabad kezet a felhasználónak, hiszen a telefon rögtön négyféle, 3,5 colos, 4 colos, 4,5 colos és 5 colos kijelzővel érkezik, amelyek közül a legkisebben biztosan nem lesz LTE-támogatás. Hogy ezen kívül miben különböznek még, vagy hogy egyáltalán milyen teljesítményre, kamerára, akksira számíthatunk, az egyelőre titok, ezeket az információkat ugyanis a néhány nap múlva kezdődő CES-re tartogatja az Alcatel, amelyet már csak ezért is érdemes lesz fél szemmel követni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A NASA olyat tesz, amit eddig soha: élőben, a saját képernyődön nézheted végig az emberiség történelmi visszatérését a Holdhoz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés