Találd ki, hogy mit ábrázol... mert nekünk őszintén szólva halvány lila gőzünk sincs róla, de az biztos, hogy hatmilliárd kilométerre készült a bolygónktól.

A kétes dicsőség a New Horizons űrszondát illeti, ami mostanában nincs annyira reflektorfényben, mint két évvel ezelőtt, amikor újra híressé tette a Plútót, de azért még mindig eléggé tud az öreg.

A jelenleg éppen a Kuiper-övben lébecoló űrszonda legújabb fotója láttán mondjuk valószínűleg Niépce is hangosan felsírt volna a halálos ágyán, hiszen leginkább valami absztrakt festményre hasonlít, de ahhoz képest, hogy hatmilliárd kilométerre készült a Földtől (ez a Nap-Föld távolságnak kábé a 41-szerese), végül is nem is olyan rossz.

Oké, technikailag nem biztos, hogy ez a legtávolabb készült fotó, mert ha az ufóknak már sikerült feltalálniuk a fényképezés nemes művészetét... de ebbe most inkább ne menjünk bele.

A lényeg, hogy a New Horizons ismét történelmet írt, és a 2006-ban útjára indított űrszonda még a közelében sincs annak, hogy elhagyja a ringet: az elkövetkező években a Kuiper-övben bolyongva fog felbecsülhetetlen értékű megfigyeléseket végezni olyan objektumokról, amelyeket ilyen közelségből még soha nem tudtunk tanulmányozni, majd a Voyager-1 nyomdokaiba lépve elegánsan elhagyja a Naprendszert.

(Nyitókép: Getty)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
14% Nem, tök jó, hogy van.
63% Azonnal, értelmetlennek tartom.
23% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
Hirdetés