Nekünk legalábbis tökéletesen tippelte meg a magyart, és bár ez elsőre már-már boszorkányságnak tűnik, valójában nagyon is egyszerű a magyarázat.

De ne szaladjunk előre, először is töltsd ki IDE KATTINTVA a néhány perces tesztet, aztán csodálkozz.

Szóval, hogyan képes rá egy program, hogy megmondja, honnan származol? Ennek a kulcsa, hogy a teszt kitöltése után meg kellett adnod a nemzetiségedet, valamint olyan kérdésekre is válaszolnod kellett, mint hogy éltél-e angol nyelvterületen hosszabb ideig. A program a gépi tanulás módszerével sémákat állít fel az egyes országokból származók válaszai alapján, majd egyszerűen besorol abba az országba, amihez a válaszaid a legközelebb állnak.

Vagyis ha neked is a magyar jött ki eredménynek, az nem azt jelenti, hogy rosszul beszélsz angolul, hanem hogy valószínűleg ugyanúgy az iskolában, a magyar oktatási rendszer szerint, a Magyarországon használt tankönyvekből tanultad az angolt, mint a magyarok elég jelentős része, hiszen leginkább ez okozza az eltérést az egyes országok angolnyelv-használata között.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
19% Nem, tök jó, hogy van.
60% Azonnal, értelmetlennek tartom.
21% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés