Azt ismered, hogy mint mond Batman Robinnak, amikor felveszi az új páncélját? - Még jó, hogy nem került semmibe ez a páncél, mert közösségi finanszírozásból fizettem. Ja nem, ezt nem is Batman mondja Robinnak, hanem Jackson Gordon (nem rokona James Gordonnak), a Philadelphiai Egyetem ipari mérnök hallgatója, aki épített magának egy valódi Batman-páncélt.

Hogy mennyire valódi, arról a rajongók biztosan hosszasan tudnának vitatkozni, mert hogy a páncél lőfegyverek ellen nem véd, ugyanakkor készítője szerint ököllel, baseball-ütővel és macsétával szemben igen hatásos. Elég durvák lehetnek ezek a philadelphiai egyetemek, ha úgy érezte, hogy az utóbbit külön ki kell emelnie.

Gordon egyébként elég ügyesen intézte a dolgot: mivel nem rendelkezik akkora vagyonnal, mint Bruce Wayne, így a páncélját másokkal fizettette ki egy Kickstarter-kampány keretében. A ruha egyébként sisakkal együtt nagyjából 11 kilogrammot nyom, de Gordon szerint az ideális súlyelosztás miatt ez alig érződik, a ruhában kifejezetten kényelmesen lehet mozogni. Ez azért elég fontos szempont, mert ugye mi lett volna, ha a filmtrilógia mindhárom része arról szól, hogy Bruce Wayne a villájából nézi végig, ahogy a bűnözők feldúlják a várost, mert a dögnehéz páncéljában meg sem tud mozdulni.

Gordonnak most már csak abban kell reménykednie, hogy senkinek sem jut eszébe, hogy Batman nem létezhet Joker nélkül, mert akkor már nem fogják annyira ünnepelni miatta, hogy beindította ezt a történetet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Felfedeztek egy gigantikus fekete lyukat a Föld közelében

További cikkeink a témában