New York városát gyakran emlegetik „Big Apple”, azaz a „Nagy Alma” néven, de vajon honnan jött ez a becenév?

Vannak elképzelések, ami szerint a „Nagy Alma” kifejezés eredete a nagy gazdasági világválságra vezethető vissza, amikor is az egykor tehetős családok az utcán kezdtek el almát árusítani. Egy másik elmélet szerint egy 19. századi bordélyház Eve nevű vezetőjétől ered, aki egyszerűen csak „nagy almáknak” nevezte a neki dolgozó lányokat. Ezek azonban tévesek.

A kifejezés valójában az 1920-as évekből származik. A New York Morning Telegraph sportújságírója, John J. Fitz Gerald ekkor indított lóverseny-rovatot „Around the Big Apple”, azaz „A Nagy Alma körül” címmel, amiben Big Apple-ként hivatkozott a városra.

Az újságírónak sem magától jött ez az elnevezés: ő New Orleansban hallotta két afroamerikai istállófiútól, hogy a versenylovak trénerei és zsokéi a New York-i versenypályákat „nagy almának” nevezik. Ez a lóversenyszakzsargonként is felfogható kifejezés azonban nem magára a városra utalt, hanem a New York-i lóversenyeken nyerhető jelentős összegű pénzdíjakra. Az újságírónak annyira megtetszett ez az elnevezés, hogy rendszeresen használta cikkeiben.

A kifejezés azonban hamar túlnőtt a lóversenyzés világán, és a jazz-korszakban (az 1920-as és 1930-as években) a zenészek körében is népszerűvé vált. Harlem (New York egyik városrésze) a jazz-zene fővárosaként ismert, a zenészek pedig gyakran emlegették a várost a „Nagy Alma” néven. Egy mondás is született akkoriban erről: „Sok alma van a fán, de csak egy Nagy Alma létezik”, ami arra utalt, hogy New York a legfontosabb hely a fellépések szempontjából​. És mivel a jazz-zenészek sokat utaztak Amerikában, hamar országszerte elterjedt ez az elnevezés.

A „Nagy Alma” név az 1960-as évek végére kezdett feledésbe merülni, az 1970-es évek elején azonban egy marketingkampány újraélesztette. A város ekkor súlyos gazdasági nehézségekkel küzdött, és Charles Gillett, a város turisztikai marketingjével foglalkozó New York Convention and Visitors Bureau elnöke egy turizmust ösztönző kampányt indított, amivel újra a város szimbólumává tette a „Big Apple” nevet. Ez pedig sikeresnek bizonyult, hiszen a „Nagy Alma” azóta is New York egyik legismertebb beceneve maradt.

A „Big Apple” elnevezés sokrétű története is jól tükrözi New York gazdag kulturális örökségét és globális jelentőségét.

(Forrás: History, Worldatlas, ThoughtCo., fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

A világ regrövidebb tanulmánya egyetlen szót sem tartalmaz

Arról szól, hogyan lehet legyőzni az írói válságot.

Ezeket ették Jézus és tanítványai az utolsó vacsorán

Két régész utánajárt, mi volt a menü Jézus elfogatását és keresztre feszítését megelőző estén, azaz az utolsó vacsorán.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így néz ki egy rejtett galaxis a Földtől 11 millió fényévre

Van egy szó, amit a világ szinte minden nyelvén hasonlóan értenek és használnak

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

További cikkeink a témában