Várhatóan AMD processzorral és optikai meghajtóval támad a Sony következő generációs játékgépe.

Az elmúlt hetekben-hónapokban rengeteg találgatást olvashattunk a következő generációs PlayStation 4 debütálási időpontjával kapcsolatban. A várakozásnak minden valószínűség szerint hamarosan vége szakad, a Sony által most indított teaser weboldal szerint ugyanis február 20-án igen fontos bejelentést tesz a gyártó. Egymástól független források, így például a Wall Street Journal szerint is akkor debütál a PlayStation 4.

A bejelentésre az idei PlayStation Meeting keretein belül kerül sor, vagyis azon a rendezvényen, melyen 2011-ben bemutatkozott a PlayStation Vita. Az Orbis fejlesztési kódnevű PlayStation 4-ben állítólag a processzor és grafikus gyorsító is AMD gyártmányú lesz, és egyes korábbi híradásokkal ellentétben optikai meghajtó is lesz a készülékben.

A PlayStation 3-at 2005 májusában jelentette be a Sony, a forgalmazását 2006 novemberében kezdte meg. Azóta világszerte több mint 70 millió PlayStation 3 talált gazdára. A nagy rivális Microsoft jóval hamarabb, 2005 novemberében dobta piacra az Xbox 360-at, idén év végén viszont várhatóan nagyjából egy időben debütál majd az új PlayStation és az új Xbox.
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A NASA olyat tesz, amit eddig soha: élőben, a saját képernyődön nézheted végig az emberiség történelmi visszatérését a Holdhoz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés