Bár már első nekifutásra sem volt több értelme, mintha a sarokban ülve kalapáccsal ütötted volna a fejedet, de a Bandai Namco úgy döntött, hogy mivel azóta felnőtt egy generáció, akiknek fogalmuk sincs róla, hogy mi az a Tamagotchi, újra kiadják a '90-es évek egyik legnépszerűbb játékát, ami egy egész nemzedéknek tanította meg, hogy bármennyit is foglalkozol egy élőlénnyel, a vége úgyis az lesz, hogy megdöglik.

Az új Tamagotchi 17 dollárért lesz kapható Japánban, és bár a technológia azóta elég sokat fejlődött (pl. érintőképernyő, hogy mást ne mondjunk), az új Tamagotchin meglepően nem látszik az elmúlt húsz év: a fejlődés leginkább abban érhető tetten, hogy a hardvert sikerült feleakkora helyre bepréselni, emellett a kijelző alakja változott egy kicsit, de ezen kívül minden maradt ugyanolyan.

Szóval ha már elolvastad a világon az összes könyvet, megnézted az összes filmet, kipróbáltad az összes kocsmát és már tényleg nincs semmi, amit az életed hátralevő részében csinálhatnál, akkor kérj meg szépen valakit, hogy hozzon neked egyet Japánból.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy baki miatt kiszivárgott a Samsung még be sem mutatott új slágertelefonjának minden titka

A Samsung nevével jöhet a hajtogathatós iPhone, egy új MacBook és egy merőben szokatlan AirPods is

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
15% Igen, nagyon bejött.
38% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
16% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés