A Szaturnusz elfedte a Napot, a leglátványosabb bolygó pedig még látványosabbá vált.

A Szaturnuszt és környezetét vizsgáló Cassini űrszonda* 2006. szeptember 15-én 12 órán át a bolygó árnyékának sötétjében sodródott, a gázóriás ugyanis teljesen kitakarta a Napot és annak vakító fényét. Mindez pedig lehetővé tette, hogy korábban még nem látott gyűrűk láthatóvá váljanak:

A nagyobb felbontásért kattints a képre!

Egy kis érdekesség a felvétellel kapcsolatban: a képen látható a Föld is, ami bal oldalt a fényes főgyűrűk széle mellett és kissé felett kék pont ként lebeg az űrben – ha nem sikerült megtalálni, akkor ITT egy kis segítség.

*A NASA és az ESA közös projektjének keretében 1997 októberében útnak indított Cassini űrszonda 2004 júliusában érte el célját, azaz a Szaturnusz körüli pályára állt, onnan pedig nem is moccant egészen 2017 szeptember közepééig, amikor is megsemmisült Naprendszerünk második legnagyobb bolygójának légkörében.

A Szaturnusz gyűrűrendszere hamarosan el fog tűnni, igaz csak egy kis időre és csak innen, a Földről nézve nem lesz látható:

(Forrás: NASA, fotó: NASA/JPL/Space Science Institute)

Ez is érdekelhet:

Kína először mutatta meg, hogy néz ki teljes egészében az ISS vetélytársa

Az biztos, hogy a Föld tökéletes háttérként szolgál a nagyjából 400 km-es magasságban készült felvételeken.

Így néz ki az ISS fedélzetéről, ahogy elég egy űrhajó a Föld légkörben

Az egész mindössze két-három percig tartott, és olyan volt, mint egy tűzijáték

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Nagyjából ez a sors várna a Földre, ha ütközne egy kisebb bolygóval

Így csekkold le gyorsan, hogy megszerezték-e valamelyik fiókod jelszavát

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés