Torobo-kunnak, a szuperintelligens robotnak összesen egy dolga lett volna: bekerülni japán legjobb egyetemére. A Nemzeti Informatikai Intézet kutatói öt éven keresztül nevelték, képezték a robotot a cél érdekében, de hiába: a robotnak esélye sem volt, és az idei vizsgán ismét szégyent hozott a mestereire. Ennek pedig nagyon szomorú következményei lettek.

Torobo-kun a Tokiói Egyetemre, vagyis a Todaira szeretett volna bejutni, de a felvételi vizsgán elért 57,1-es átlaga ehhez nem volt elég. Annyira egyébként nem is teljesített rosszul, a 950-ből elért 525-ös pontszáma jobb volt, mint az országos átlag, amivel 80%-os eséllyel került volna be 23 állami, valamint 512 magánegyetemre.

Vaskalapos szüleit viszont ez nem hatotta meg: mivel Torobo-kun a szövegértési nehézségei miatt fejlődésképtelennek bizonyult, és az idei vizsgán semmivel sem ért el jobb eredményt, mint tavaly, a készítői úgy döntöttek, hogy a robot nem kap több esélyt, és a jövőben inkább a szoftver szövegértési képességeinek a javítására koncentrálnak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kiszámolták, hány embert bírna el valójában a Föld, a végeredmény pedig téged is meg fog lepni

Ez volt az első fotó a csernobili atomkatasztrófáról

Napelemparkot építenek a csernobili erőmű területén

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
75% Igen
13% Nem
12% Nem szoktunk erről beszélni