Joseph "C-Rock" Stephens hadnagy már eddig is elég komoly hírnevet szerzett magának a mesterien összevágott repülős videóival, most pedig itt az újabb dobása, ami minden eddiginél nagyobbat szól.

A "Fighter Ball" című videó a nyugati parti repülőszázadok legjobb felvételeiből lett összeollózva, így javarészt F-18-asokat láthatunk akció közben, de feltűnik az amerikai légierő új büszkesége, az F-35-ös is. A felvételek a legkülönbözőbb forrásokból származnak, így kerültek be snittek különböző gyakorlatokról ugyanúgy, mint az ISIS elleni hadműveletből.

Na de nem is ez a lényeg, hanem hogy hogyan tálalja Stephens ezt az egészet, a dörzsölt videós ugyanis a '80-as évek arcade-játékaira építette fel a koncepciót, ami annyira profi lett, hogy komolyan hiányérzetünk támadt miatta, hogy soha nem játszhattunk a videóban feltűnő Amigás és C-64-es (valójában persze soha nem létezett) játékokkal.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Leállnak a Wizz Air rendszerei a hét közepén

Olyan csillagászati jelenség jön, amit eddig mindössze egyszer sikerült megfigyelni

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve