Valahonnan ismerős volt a dual kamera? A Huaweinek is. Nem hagyták szó nélkül.

Aki lemaradt volna, annak röviden elmondjuk újra, hogy tegnap bemutatták az új iPhone 7-est, amely vízállósága és a jackdugó teljes mellőzése mellett dual kamerát is kapott. Pont, mint a Huawei P9, amelyben a Leicával közösen tervezett dupla lencse figyel a telefon hátulján. A nagy bejelentésre ezt a képet tette közzé a cég Facebook oldalán ezzel a szöveggel:

"Örömmel tölt el bennünket, hogy másokat is inspirál a #HuaweiP9 dual kamerája, melyet a Leicával közösen terveztünk."

Egyetlen aprócska bibi van csak: az Apple már évekkel ezelőtt említette, hogy dolgozik ezen a technológián, szóval nem biztos, hogy a Huaweitől származik az ötlet, viszont remekül megvalósította azt. Mindegy, a fotón és a poszton jót röhögtünk.

UPDATE: A Huawei felhívta figyelmünket arra a tényre, hogy amikor az Apple még csak tervezte a dual kamera fejlesztését, a cég már megjelentette azt a Honor 6 Plusban. Teljesen igaz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Magyarok nélkül ma teljesen más lenne az űrkutatás

Kína megtiltja az érzelmi manipulációt a mesterséges intelligenciának

Oroszország 2028-ban letapogatja a Holdat, aztán építenének oda egy atomerőművet

A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
22% Igen, de csalódás volt.
29% Még nem, de megnézem.
35% Szerintem ez most nekem kimarad.