Valahol ez azért egészen szomorú látvány.

A kereskedelmi expedíciók révén jelentősen megnövekedett a turistaforgalom a 8848,86 méterével a világ legmagasabb hegyének számító Mount Everesten.  Hogy ez mennyire így van, azt az elit kommandósból magashegyi expedíciós hegymászóvá vált nepáli Nirmal „Nims” Purja fotója szemlélteti csak igazán – és valahol ez azért egészen szomorú látvány:

A világ legmagasabb csúcsát több mint 11 ezerszer mászták meg, mióta Sir Edmund Hillary és Tenzing Norgaj serpa 1953-ban először ért fel. A himalájai hivatalos adatbázis és a nepáli illetékesek szerint azóta nagyjából 320-an haltak meg hegymászás közben, nemrég a magyar Suhajda Szilárd is életét vesztette a Mount Everesten

Nims a képet még 2019-ben készítette, amikor a Project Possible* névre keresztel küldetés során igyekezett volna a Mount Everest csúcsára érni, de az embertömeg megállásra és várakozásra kényszerítette.

*A Project Possible célja az volt, hogy Nirmal Purja a (sztár)serpákból álló csapatával rekordidő alatt, mindössze hét hónap alatt megmássza a Föld mind a tizennégy legmagasabb hegycsúcsát – sikerült, ráadásul csak 189 napra volt szükségük hozzá.

Mondanunk sem kell, hogy a túlzsúfoltság, pontosabban a megnövekedett turistaforgalom jelentős környezetszennyezéssel is jár:

Felfoghatatlan mennyiségű szemetet szedtek össze a Mount Everesten és más nepáli hegyeken

Az ember mindenhol képes otthagyni a maga szeméthalmát, és ezalól a Föld legmagasabb hegyei sem kivételek.

(Forrás: The New York Times, fotó: Nimsdai)

Ez is érdekes lehet:

Továbbra is nő a Mount Everest, és közben még elvándorol a helyéről is

Növésben és mozgásban van a világ legmagasabb hegye.

Kiderült, hogy van egy másik holdja a Földnek, ráadásul már az időszámítás kezdete óta

Március 28-án észlelték először, majd április 7-én hivatalosan is bejelentették azt az aszteroidát, amely a Földdel szinkronban kering a Nap körül, miközben körbejárja bolygónkat, vagyis így gyakorlatilag a Föld holdjának tekinthető – az ilyen objektumok hivatalos elnevezése a kvázi-hold/kvázi-szatelit.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így néz ki egy rejtett galaxis a Földtől 11 millió fényévre

Van egy szó, amit a világ szinte minden nyelvén hasonlóan értenek és használnak

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

További cikkeink a témában