Egy éve már nem újdonság, hogy a Google okoseszközei hivatalosan is elérhetők Magyarországon, ezért a most leleplezett következő generáció, az új Pixel 10 okostelefonok és Pixel Watch 4 okosórák a bemutatásuk pillanatától kaphatók lesznek nálunk. A bevált receptet fejlesztette tovább az új készülékekkel a Google, amivel a csúcsmodellek közt még feljebb tette a mércét az Apple és a Samsung számára.
Pontosan egy évvel ezelőtt érkeztek meg hivatalosan is a Google okostelefonjai és más okoseszközei Magyarországra. A Pixel modelleket addig is sokan szerették nálunk, de hivatalos forgalmazó híján csak nehezebben lehetett hozzájuk jutni. 2024-ben azonban meglehetősen erős kínálattal nyitották be az ajtót, és az eltelt idő alatt kiderült, hogy a Pixel okostelefonokkal, okosórával és zajszűrős fülhallgatóval erős konkurenciát állítottak a legnevesebb márkáknak is. Most pedig itt az eszközök következő generációja, a Google egyszerre leplezte le a Pixel 10 okostelefon-sorozatot, a Pixel Watch 4 okosórát és az elérhetőbb Pixel Buds 2a fülhallgatót, és ezeket természetesen Magyarországon is forgalmazzák majd. Mondjuk is, mit kell tudnod róluk.
Google Pixel 10-sorozat
A Google ezúttal is négyféle változatot készített az okostelefonjából, de ezek közül csak hármat hoz el a régióba, a hajtogatható Pixel 10 Pro Fold nem érkezik hozzánk. A 6,3 colos Pixel 10 és Pixel 10 Pro mellett a csúcsot ezúttal is a Pixel 10 Pro XL képviseli, ami 6,8 colos kijelzőt kapott, és csaknem mindenben megegyezik a kisebb Pro változattal. A Google az előző széria bevált dizájnját gondolta tovább, a kellemesen lekerekített fémkeretével és a selymesen matt üveg hátlapjával a Pixel 10-sorozat tagjai is igazi prémiummodellek.
Mostantól még kevésbé különbözik egymástól a Pixel 10 háromféle változata, hiszen az alapmodell is megkapja a telefotó kamerát,
ami 5-szörös optikai és 20-szoros digitális zoomra képes, és eddig csak a Pro modellek kiváltsága volt. A Pixel 10-nél a 48 megapixeles főkamera mellé jár a 13 megapixeles ultraszéles és 10,8 megapixeles telefotó, míg a Pro modellek 50, 48 és 48 megapixeles kamerákat kapnak. Az új generációra még tovább javította a fotós képességeket a Google, amihez persze a mesterséges intelligencia segítségét is bevetették.
Azt ígérik, hogy 10-szeres nagyításnál is az optikai zoom minőségét kapjuk, és a Pro modelleken elérhető lett az akár 100-szoros digitális zoom, ahol a mesterséges intelligencia segítségét is igénybe veszi a telefon a másként nem kivehető részletek megalkotásához a képeken. A videókat akár 8K felbontásban is felveheted, a Gemini segítségével működő Kamerasegéd funkció pedig
jobb fotóst csinál belőled azzal, hogy fényképezés közben, a témát felismerve javasol jobb beállításokat, és a kompozíció megalkotásában is segít.
Ha több fotót lőttél a barátaidról, akkor az Automatikus legjobb felvétel megkeresi ezeket, és összevonja egy képre, hogy mindenki a legjobb formájában nézzen ki, a fotók szerkesztésekor pedig szóban is megkérheted a mesterséges intelligenciát, hogy például szedje le a háttérben lévő alakokat a képedről. Más téren is segítségedre lehet az AI a Pixel 10-sorozatban, például beköltözik a kedvenc alkalmazásaidba, és proaktívan keres elő neked releváns információkat más applikációkból, hogy időt és energiát spóroljon neked.
Ami a gépházban van
Idén is a saját fejlesztésű chipjét használja a Google a Pixel 10-sorozatban, és a Tensor G5 több téren is előrelépésnek számít, erősebb és gyorsabb lett, ami a mesterséges intelligenciával működő funkciókat és a kamerát is támogatja. A Pixel 10 továbbra is 12 GB, a Pro modellek pedig 16 GB RAM-ot kapnak, és míg a kisebb modelleknél 128 GB az alapáron adott tárhely, a Pro XL-nél 256 GB-ról indul, és 1 TB-ig tart a kínálat. Az IP68 védelmet biztosító készülékben a Gorilla Glass Victus 2-vel borított kijelző fényesebb lett, a fényereje 3000 nitre nőtt.
Nagyobb lett az akkumulátor kapacitása, a Pixel 10-nél 4970, a Pro esetén 4870 milliamperórás, míg a Pro XL-nél 5200 milliamperórás az akku. A töltés sebessége nem változott, vezetékkel 30 watt, vezeték nélkül 15 watt a kisebb modelleknél, 45 és 25 watt a Pro XL-nél, újdonság viszont a Qi2 szabvány szerinti vezeték nélküli töltés, amihez mágneses hátlap is jár, a külön vásárolható kiegészítők ezzel kapcsolódnak a készülékhez. A Google azt állítja, hogy minden eddiginél több újrahasznosított anyagot használt a telefonokhoz.
Bemutatásától fogva már nálunk is előrendelhetők a Pixel 10-modellek, és már a magyarországi árakat is tudjuk. Nem sokat változott az elődjéhez képest, hiszen a Pixel 10 legalább 384 990 forintba kerül, a Pixel 10 Pro ára 474 990 forinttól indul, míg a Pixel 10 Pro XL a 256 GB tárhellyel 559 990 forintba kerül, 1 TB-tal azonban 725 ezer forintot is eléri az ára. Az Android 16-tal, hét év frissítéssel érkező telefonok augusztus 28-tól kaphatók az Alza webáruházban, a Telekom és a Yettel szolgáltatói kínálatában.
Google Pixel Watch 4
A telefonokhoz hasonlóan az okosóráját is továbbfejlesztette a Google, és a továbbra is 41 és 45 milliméteres változatban kapható Pixel Watch 4 az elődjénél bevált dizájnt viszi tovább. Jellegzetes ívelt kijelzője 10 százalékkal nagyobb felületen aktív, ami 16 százalékkal karcsúbb keretet jelent, és a láthatósága is javult, a fényerőt 50 százalékkal 3000 nitre növelték. A Pixel 10 telefonokhoz hasonlóan továbbfejlesztették a felhasználói felületét, teltebb színekkel és látványosabb menüvel, és az erősebb haptikus motorja mellett a hangszóróját is felturbózták.
Az 50 méteres mélységig vízálló órában a Gorilla Glass kijelző és alumínium keret mögött az új Snapdragon W5 Gen 2 chip dolgozik, a processzora negyedével gyorsabb lett, és feleannyit fogyaszt.
Az előző széria kritikájára válaszul Pixel Watch 4 most először javítható, a kijelzőt és az akkumulátort is ki lehet cserélni, ha meghibásodott,
és az üzemidő terén is történt előrelépés, 25 százalékkal jobb lett: 30 óra a kisebb, és 40 óra a nagyobb modellen. Új a töltő, ami a hátlap helyett az oldalán tölti az órát, 25 százalékkal gyorsabban, 0-ról 50 százalékra 15 perc alatt.
A Pixel Watch 4 az első okosóra, ami műholdas kapcsolattal is képes segítséget hívni, ha bajba kerültél ott, ahol nincs térerő.
Az egészségügyi funkciói is bővültek, például a bőrhőmérséklet mérésével, pontosabb lett az alvás és a mozgás követése, és ha elfelejtenéd elindítani az órádon az edzést, a mesterséges intelligencia felismeri, és megteszi helyetted. Az AI segítségével igazi futóedzőt kapsz a karodra, aki hasznos tanácsokkal lát el, és a Geminivel már beszélgethetsz is az órádon keresztül, az üzenetekre adott gyors válaszokban is segít.
A Google okosórája a telefonoknál kicsit később, októberben kerül a boltokba, és az ára nem változik, a 41 milliméteres változat 159 990 forintba, a 45 milliméteres pedig 179 990 forintba kerül majd.
Google Pixel Buds 2a
Egy éve mesterséges intelligenciával ellátott vezetéknélküli fülhallgatót mutatott be a Google, és a Pixel Buds Pro 2 után idén itt az olcsóbb, elérhetőbb változat. Az új Pixel Buds 2a kisebb és könnyebb, mint a korábbi a-szériás modell, és a kategóriában először az aktív zajszűrést is megkapja, miközben kihasználhatjuk vele a Gemini asszisztensben rejlő lehetőségeket. Az elődjéhez képest kétszeresére nőtt az üzemidő, ami aktív zajszűréssel is hét órát jelent, a tokban lévő akkumulátorral együtt már húsz órán át használhatod.
Míg a Pixel Buds Pro 2 egy éve százezer forint feletti áron kezdett, addig az új Pixel Buds 2a jóval elérhetőbb, 59 990 forintos áron érkezik, a Pixel okosórákhoz hasonlóan októberben.
Ez is érdekelhet: