Szegény görögöknek egyszerűen semmi sem jön össze mostanában: az ország a csőd szélén táncol, a válogatottjukat a Feröer-szigetek oda-vissza verte az EB-selejtezőkön, de legalább a megsegítésükre szervezett adománygyűjtő kampány sikeres volt... amíg a rengeteg látogató miatt össze nem omlott az oldal.

Egész pontosan ez az üzenet fogadta az adakozni vágyókat:

Ahogy arról tegnap írtunk, egy brit férfi az Indiegogón indított kampányt azzal a céllal, hogy az Európai Unió nagylelkű polgárai összedobják a görögöknek a kedden esedékes IMF-tartozásuk összegét, mintegy 1,6 milliárd eurót. Az őrült ötletben egyébként volt is valamennyi ráció, hiszen ha az EU-ban mindenki beleadott volna három eurót, már össze is jött volna ez az összeg.

Nos, bár az 1,6 milliárdot másfél nap alatt még megközelíteni sem sikerült, a viccnek indult kampány azért így is kirobbanó sikert könyvelhetett el, hiszen kedd estig a harmincezer támogató majdnem félmillió eurót kalapozott össze Görögországnak. Csak aztán jött egy kis bökkenő, ugyanis az adománygyűjtő akció iránt akkora volt az érdeklődés, hogy az Indiegogo kedd este nem bírta tovább a rohamot, és inkább összeomlott.

Ez egyébként Görögországnak nagyjából mindegy, hiszen a félmillió euró még mindig nagyon messze van a másfél milliárdtól, a határidő pedig elvileg éjfélkor lejárt. Az oldal viszont azóta újra működik, szóval ha van kedved támogatni az elvileg már csődben lévő Görögországot (egy görög salátáért vagy egy ouzóért cserébe), akkor itt megteheted.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Leállnak a Wizz Air rendszerei a hét közepén

Olyan csillagászati jelenség jön, amit eddig mindössze egyszer sikerült megfigyelni

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve