Éveken át tartó kálvária után Görögország ma este hatkor hivatalosan is csődbe mehet, ha addig nem sikerült megegyezniük az IMF-fel az esedékes tartozás elnapolásáról, ami az elmúlt napok eseményei alapján elég valószínűtlen. Pedig egy brit fószernek (akiről nem tudjuk, hogy tudós-e) eszébe jutott a teljesen kézenfekvő ötlet a probléma megnyugtató rendezésére, csak éppen kicsit későn.

A megoldás természetesen a közösségi finanszírozás, amivel sok kicsi sokra megy alapon simán össze lehetne dobni a görög tartozást, ha mondjuk az Európai Unió minden polgára beszállna három euróval. Zseniális ötlet, ám a szomorú valóság az, hogy az Indiegogón indított kampány egy nap alatt alig érte el a tízezer eurós határt, márpedig az 1,6 milliárdos célkitűzésnek ma estig teljesülnie kéne.

A passzivitás érthetetlen, hiszen a kampány elindítójának ígérete szerint három eurós felajánlásért maga a görög miniszterelnök, Alekszisz Ciprasz küld köszönő képeslapot, hat euróért pedig már egy finom görög salátát is postáznak az adakozónak (mondjuk ezt a mekiben olcsóbban is megkapod).

Bár értékeljük az ötletgazda sötét humorát, a helyzet az, hogy kicsit leegyszerűsítette a dolgokat, hiszen az 1,6 milliárd euró (ami nagyjából félezer milliárd forint, btw) valójában csak arra lenne elég, hogy Görögország kifizesse az IMF-nek az esedékes tartozását - magyarul még ha sikerülne is összegyűjteni ennyi pénzt, az nem oldana meg semmit, csak megint egy kicsit elnapolná az egyre elkerülhetetlenebbnek tűnő államcsődöt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés