A bankautomata a posztmodern lény egyik mágikus kelléke. Amikor a sámánok az égi vagy a démonvilágba szálltak föl, illetve alá, akkor elég volt néhány ritmikus dob, na meg a mana pillanatnyi megragadása. A ma emberének hasonló türelemjáték, illetve művészi absztrakció a bankautomata elkobzása, illetve feltörése, amely mint egyfajta 21. századi kőtábla, magában hordoz valamit a transzcendentális valóságból.

Bankautomatákhoz köthető belső lelki utazást már többször is megtapasztalhattunk. Egyrészt láttuk, amint targoncával rontanak be a szentélybe, majd azt, amint a rituális tánc közben vonszolják el magukkal a posztmodern kőtáblát. Sosem tudni, mit rejteget egy bankautomata, ez a titokzatosság pedig mérhetetlen vívódást okozhat a halandónak.

A kőtábla titkainak megfejtése, az útkeresés, a túlvilág egy darabkájának „megkaparintása” vezette el a felvilágosult halandót ahhoz a felismerésig is, hogy már tudja, mi történik a kegytárggyal, ha harminc métert száll alá az égből az orosz betonra.

Edwin Sarkissian viszont ennél is tovább lépett. A mágikus dobozba belehelyezett egy démoni lelket is, egy M67-es kézigránátot, majd útjukra eresztette őket a sivatag közepén.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

120 nap alatt, kézzel épített fel egy csúszdás-medencés lakóházat két férfi

Miért éppen ma van a matematika leghíresebb számának a napja?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.