A gravitációs hullámok kutatása terén elért eredményeiért három amerikai tudós kapta az idei fizikai Nobel-díjat: Rainer Weiss, Barry Barish, valamint az a Kip Thorne, aki a Csillagok között (Interstellar) című sci-fihez is végzett kutatásokat. Hát igen, Nolan valóban nem bízta a véletlenre a film tudományos hitelességét – még ha érték is kritikák emiatt –, hiszen mint utólag kiderült, egy Nobel-díjas fizikussal dolgozhatott együtt.

A három tudós a LIGO (lézer interferométeres gravitációshullám-vizsgáló obszervatórium) létrehozásában és a gravitációs hullámok megfigyelésében végzett munkájával érdemelte ki az elismerést.

Rainer Weiss, Barry Barish és Kip Thorne

Egyébként Einstein még 1916-ban, az általános relativitáselmélet megalkotásakor állt elő a gravitációs hullámok létezésének teóriájával, ám a tudósoknak egészen tavalyig csak közvetett bizonyítékaik voltak azok létezésére. Az áttörést a LIGO gravitációshullám-detektora hozta meg, amivel sikerült megfigyelni két nagyon nagy tömegű, szupermasszív fekete lyuk összeolvadását, amely során Einstein elméletének megfelelően gravitációs hullámok keletkeztek. Itt írtunk erről bővebben:

Szenzációs tudományos felfedezést jelentettek be

A tudósoknak egy évszázad után végre sikerült igazolniuk Einstein utolsó olyan elméletét, ami mindeddig igazolatlan maradt.

A Svéd Királyi Tudományos Akadémia ma jelentette be Stockholmban a friss Nobel-díjasokat, akik 9 millió svéd koronával (291,6 millió forintos összeggel) gazdagodtak – ennek felét Rainer Weiss kapta, a másik felén Kip Thorne és Barry Barish osztozik. A díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján rendezik.

Ez is érdekelhet:

Néhány tudós szerint a víz mégsem az, aminek eddig véltük

Egészen hihetetlen következtetésre jutott egy nemzetközi kutatócsoport.

(forrás: MTI, The Guardian)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyó folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés