Tudtad, hogy földi időszámítás szerint a Naprendszer külső peremét elérni még fénysebességgel haladva is kereken egy évbe telne? Ha nem, akkor ettől a videótól most egy kicsit át fogod értékelni magadban a fénysebességről alkotott elképzeléseidet.

Persze a relativitáselmélet miatt az utazóknak ez sokkal rövidebb időnek tűnne, de a Földről nézve fénysebességgel haladva felfedezni az univerzumot nagyjából olyan, mintha Trabanttal próbálnánk megkerülni a Földet – behúzott kézifékkel.

Alphonse Swinehart Riding Light című animációja azt mutatja be, hogy mennyi időbe telne a Naprendszerben fénysebességgel haladva eljutni A-ból B-be a relativitáselmélet jótékony hatása nélkül. A Földtől a Jupiterig például nagyjából ugyanannyi idő alatt érnénk el, mint kényelmes tempóban a Velencei-tóhoz, de az 5900 kilométerre lévő Plútó már egy masszív öt és fél órás trip lenne.

Bár a videóba ez már nem fért bele, de azért érdekes lehet, hogy a legközelebbi csillagrendszerbe, a Proxima Centauriba kereken négy és fél év alatt érnénk oda, és reméljük, nincs semmi sürgős elintézni valód a galaxis közepénél, mert ezzel a sebességgel 25 ezer évedbe telne odaérni (vagyis a Földön ennyi idő telne el, mire odaérnél).

Ja és akkor a gyönyörű, szomszédos Androméda-ködről még nem is beszéltünk. Á-á. Ne is álmodozz róla, hogy valaha oda viszed a csajodat nyaralni. Vagy ha mégis, akkor számíts rá, hogy az emberiség már rég kipusztult, mire visszajössz a vakációról.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A NASA olyat tesz, amit eddig soha: élőben, a saját képernyődön nézheted végig az emberiség történelmi visszatérését a Holdhoz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés