Pazar látvány.

Az Ispace japán űrkutatási vállalat nemrég közölte, hogy sikertelen volt a magánűrhajójának leszállása a Holdra, miután pillanatokkal a tervezett landolási idő előtt elvesztették a Hakuto-R nevű űreszközükkel a kapcsolatot. A cég szakemberei szerint „nagy a valószínűsége” annak, hogy a Hakuto-R „keményen landolt a Hold felszínén”, azaz lezuhant és megsemmisült.

Még mielőtt azonban megszakadt volna vele a kapcsolat, küldött néhány képet, az Ispace pedig megosztotta az utolsó felvételeinek egyikét, amin stílszerűen a Földünk látható a Hold felszínétől mintegy 100 kilométeres magasságból nézve:

Az Ispace alapítója és vezérigazgatója, Takesi Hakamada szerint bár nem jött össze a világ az első kereskedelmi holdra szállása, úgy gondolja, a küldetést így is teljes mértékben teljesítették, mivel rengeteg adatot és tapasztalatot szereztek azzal, hogy képesek voltak végrehajtani a landolási szakaszt.

(Forrás: LiveScience, MTI, fotó: Ispace)

Ez is érdekelhet:

Videón, ahogy lézersugarak jelennek meg Japán egén

A NASA szerint nagy dolognak lehettünk a szemtanúi.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vége egy korszaknak: Az Apple négy népszerű iPhone-t csinál ki végleg az iOS 27-tel

Kvíz: mondunk három várost, melyik NEM főváros?

Aggódnak a kutatók, hogy az evolúcióra képes mesterséges intelligencia árthat az embereknek

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
71% Igen
18% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni