Negyven ember sem akarta előrendelni a Meizu Zerót.

A kínai gyártó azzal akart kitűnni a tömegből, hogy február végén olyan telefont mutattak be, amin egyáltalán nincsenek se lyukak, se gombok: a Meizu Zero kizárólag eSIM-kártyával üzemel, tölteni csak vezeték nélkül lehet, a hangszórót a kijelzőbe építették be, a gombok helyén pedig virtuális gombokat találunk.

A Meizu közösségi finanszírozással akarta bedurrantani a projektet, de ez annyira nem jött össze, hogy

alig harminc-egynéhány ember döntött úgy, hogy jó ötlet előrendelni a telefont.

Pedig a Meizunak nem voltak nagy elvárásai: a sikeres kampányt százezer dollárban húzták meg, vagyis ha 77 ember megrendelni a telefont, már sikerült volna elérniük a kitűzött célt. (A támogatók pontos számát már nem lehet látni az Indiegogón, de a telefon árából lehet következtetni az előrendelők számára).

A Meizu Zero bukása egyáltalán nem meglepő, hiszen a Samsung és Apple csúcstelefonjainál is drágábban próbáltak rásózni az emberekre egy olyan telefont, amiben egy tavalyi Snapdragon 845 proci volt, és bár a többi tulajdonsága rendben volt (6 GB RAM, 20+12 megapixeles duál kamera), azt nem mondhatnánk, hogy bármiben is kiemelkedett a mezőnyből.

Abból a mezőnyből, ami idén váratlanul nagyon színes és izgalmas lett. A Huawei és a Samsung hajlítható telefonjai mellett más gyártók is igyekeztek szokatlan megoldásokkal előállni, így az LG új csúcstelefonja például egy felcsatolható második kijelzőt kapott, a Sony pedig a szokatlanul hosszúkás Xperia 1-gyel igyekezett felkavarni az állóvizet. Ilyen felhozatal mellett érthető, hogy egy gombok nélküli telefontól senki sem esett hasra.

A Meizu utólag igyekezett menteni a menthetőt, a cég vezérigazgatója, Jack Wang gyorsan le is nyilatkozta, hogy a Zero csak egy reklámfogás volt, de ha annak is szánták, ez biztosan nem volt túl jó reklám a Meizunak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Így nézett ki, ahogy a dubaji esőapokalipszis elmosta a luxusvárost

További cikkeink a témában