Nem szégyen bevallani, hogy utálsz takarítani, hiszen takarítani egy kicsit még az is utál, aki szeret, de ha az ellenszenved már olyan fokra hágott, ahonnan nincs visszaút, és inkább fizetnél érte, mint hogy porszívót vagy felmosót kelljen a kezedbe venned, akkor a Helpy nevű szolgáltatást neked találták ki.

A Drukka startup stúdió Magyarországon, sőt a régióban egyedülálló kezdeményezése egy tőlünk nyugatabbra már régóta sikeresen működő modellt követ, amit kicsit egyszerűsítve a takarító-szolgáltatások Überjének is nevezhetnénk.

Persze nem arról van szó, hogy rendelsz egy takarítást, az éppen ráérő szomszéd pedig átrohan kigányolni a szobádat, de a szisztéma hasonlóan működik: neked csak annyi a dolgod, hogy megrendeled az oldalon a kért szolgáltatást (ami egy átlagos méretű lakás esetében kevesebb, mint hatezer forint), a Helpy pedig a lehető leggyorsabban kiközvetít egyet a hozzájuk regisztrált munkaerőből, így a szokottnál jóval egyszerűbben és szervezettebben intézheted a rendelést.

Különösen szimpatikus, hogy fizetni csak utólag kell, ha elégedett vagy a szolgáltatással, így biztosan nem kell később a pénzed után futnod, és amennyiben rendszeres takarítást kérsz, 15% kedvezményt is kapsz az árból. A szolgáltatás egyetlen kis szépséghibája, hogy egyelőre csak webes felületen és csak Budapesten érhető el, de ha esetleg vidéken utálsz takarítani, akkor sem kell aggódnod, ugyanis amennyiben a fővárosban sikeres lesz a dolog, a Drukka az egész régióra kiterjesztené a Helpy szolgáltatásait. Mi drukkolunk nekik.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kiszámolták, hány embert bírna el valójában a Föld, a végeredmény pedig téged is meg fog lepni

Ez volt az első fotó a csernobili atomkatasztrófáról

Napelemparkot építenek a csernobili erőmű területén

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
75% Igen
13% Nem
12% Nem szoktunk erről beszélni