Ti mit gondoltok erről?

Az Apple azzal, hogy nem ad töltőt az iPhone-ok mellé, nem kevesebb, mint 861 ezer tonnányi rezet, cinket és ónt takarított meg, vagyis a cégnek ennyivel kisebb lett az ökológiai lábnyoma

derült ki a cég jelentéséből.

A kisebb pakkok azt jelentik, hogy egy raklapon 70 százalékkal több telefon fér el, így a szállítmányozás is sokkal hatékonyabb működésre állt át. Az Apple azt is közölte, hogy 2020 során 25,1 millió tonnával sikerült csökkenteni a cég széndioxid-kibocsátását, az áramfogyasztásukat pedig 13,9 millió kWh-tal vágták vissza.

24.hu; kiemelt kép: Getty Images

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
9% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
21% 4-7 éve
11% 8-10 éve
39% +10 éve