Ha ezt meglátod, azt fogod gondolni, hogy valami hülye sci-fiben élünk. Vagy lehet, hogy nem is ezt fogod gondolni, hanem azt, hogy egy baromi menő sci-fiben élünk. De hogy sci-fiben élünk, az most már hótziher.

Amit ezen a videofelvételen látsz, az ugyanis nem más, mint a világ első hologramos tüntetése, amire a résztvevők hologramként mentek el. Vagyis éppen, hogy nem mentek el. De azért ott voltak. Szóval érted.

Manifestación de hologramas

A tüntetés apropója sajnos nagyon is komoly dolog, ugyanis a No Somos Delito (vagyis a Nem vagyunk bűn) csoport azért szervezte meg a hologramos felvonulást, mert Spanyolországban egy olyan törvényt készülnek bevezetni július 1-én, ami radikálisan korlátozza a szólásszabadságot, többek között a gyülekezési jogot is.

A tüntetők a lehető legfrappánsabban vágtak vissza az értelmetlen törvénynek, amikor megmutatták, hogy egy ilyen rendelkezés bizony édes kevés ahhoz, hogy megakadályozzon egy felvonulást, ugyanis az a hologramokról egy szót sem szól.

(Forrás: Gizmodo)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ez volt az első fotó a csernobili atomkatasztrófáról

Napelemparkot építenek a csernobili erőmű területén

Vége egy korszaknak: Az Apple négy népszerű iPhone-t csinál ki végleg az iOS 27-tel

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
75% Igen
14% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni