A Honor 3C néhány paraméterében kilóg a konkurensek népes mezőnyéből: a négymagos processzorral például fölfelé, az árával erősen lefelé. Most pedig nulla forintért is a tiéd lehet.

Ha annak ellenére sem ismered még a Honor brandet, hogy már mi is teszteltük az iPhone-nal bátran egybevethető csúcskészüléküket, akkor egyrészt kezdj el tájékozódni, mert garantáljuk, hogy hamarosan látókörbe kerülnek az egyébként vállaltan (értsd: nem csak a gyártási helyet illetően) kínai telefonok mindenkinél, másrészt olvass figyelmesen tovább, mert könnyedén nyerhetsz is egy Honort.

A 3C a Huawei-tulajdonú Honor középkategóriás versenyzője, tehát elég sűrű mezőnybe érkezett. A külseje látszik a képeken, az viszont nem feltétlenül, hogy az öthüvelykes kijelzője 720x1280 pixeles, a full HD-rögzítésére képes, stabilizátoros főkamerája nyolc, de az előlapi kamerája is öt megapixeles. A burkolat alatt két microSIM-foglalatot találnánk, ha normális használat helyett a belsejét akarnánk nézegetni, processzormagból pedig kétszer ennyi van (MediaTek SoC, négy darab 1,3 gigahertzre skálázott Cortex–A7 maggal), a RAM pedig két gigabájt, ami szokatlanul jó a kategóriában. A nyolcgigás belső tárhely microSD-vel bővíthető.

A telefonon Android fut (4.2.2.), EMUI kezelőfelülettel, ami laikusoknak nem feltétlenül mond sokat, és érdekesebb, hogy a 3C-nek olyan felhasználóbarát megoldásai vannak, mint például a Google-fiókunkkal szinkronizálható naptár, a profi fájlkezelő, vagy az amúgy sem lassú Honor gyorsításához javaslatokat nyújtó Telefonkezelő. Kártyafüggetlenül, újonnan, 48 ezer forintért.

Ne csak olvass róla, legyen a tiéd!

És akkor a lényeg: mit kell tenned azért, hogy megnyerd? Válaszolni, pontosabban helyesen válaszolni az alábbi kérdésekre, ami egy e-mail küldését jelenti a [email protected] címre január 18-a délig. A tárgysorba ezt írd: Honor nyereményjáték, és kérjük, a válaszok mellett add meg a telefonszámod is. Szóval a kérdések:

1. Hány magos processzor van a Honor 3C telefonban?
2. Hány SIM kártyát tud fogadni a Honor 3C telefon?
3. Hány hüvelykes a Honor 3C telefon kijelzője?

Sok sikert!

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyó folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés